A programozás kreatív alkotás – Linda Liukasszal találkoztunk

2016. 12. 20.

Linda saját elmondása szerint illusztrátor, programozó, tanár, író – kicsit mind egyszerre. Nem mellesleg pedig a Hello Ruby című mesekönyv írója, ami Finnország könyvexportjának 20 százalékát is kitette egyik évben és ma már több mint 20 nyelvre lefordították.  Most is ezer dolgot csinál és közben a világot járva előadásain arról mesél, hogy hogyan lehet és miért szükséges a gyerekekhez közel vinni a számítógépek világát.

„Programozni vagy programozva lenni” – ezzel indítja előadását, rögtön fel is hozva az egyik, és talán elsőszámú érvet, hogy miért lesz egyre inkább elengedhetetlen képesség a programozás. A programozás, ami nem jelent mást, mint azt ismerni, hogy hogyan adjunk parancsokat a számítógépeknek, úgy, hogy azt a műveletet végezzék el, amit mi szeretnénk.

A programozás ugyanakkor az önkifejezés egyik eszköze is – mondja Linda, aki kis kamaszként – még a Facebook, Twitter, Pinterest és hasonlók előtti időben – saját honlapot programozott Al Gore képek gyűjteményével, így kifejezésre juttatva az amerikai politikus iránti plátói szerelmét. A példa nagyon is egyedi, ugyanakkor azzal csak egyet érteni tudunk, hogy a programozás, mint problémamegoldó eszköz valóban egy kreativitást kibontakoztató tevékenység.

Linda nem rég Budapesten járt, és arra is szakított időt, hogy találkozzon Szilvivel, Zsófival és Petivel és egy kávé mellett megossza velünk tapasztalatait. „Finnországban az közoktatás mottója, hogy „equity over excellence”, vagyis „egyenlőség a kiválóság felett”. Minden gyereknek meg kell adni azt a fokú  – nem alacsony szintű – képzést, ami alkalmassá teszi őket a boldogulásra, ennek pedig egyre inkább része az informatika ismerete.

Linda előadását ti is megtekinthetitek itt.

 

linda-and-skool