Az én Skool sztorim: Varga Eszter

2017. 09. 21.

Kedves Olvasók, kedves “Skoolosok”!

A Skool idén három éves, így mostanra tengernyi történetet gyűjtöttünk össze azoktól a lányoktól, akik részt vettek a foglalkozáson. Ezeket szeretnénk veletek is megosztani, hogy lássátok, mi zajlik a Skool kulisszái mögött. Íme Varga Eszti Skool sztorija! Mindenkinek jó olvasást kívánunk: A Skool csapata. :)

Varga Eszter, 17 éves

Varga Eszter


 

Sziasztok!

Eszti vagyok.

Most 17 éves és  Budapesten járok gimnáziumba. Nagyon szeretek olvasni, írni és imádok mindenféle tárgyakat kidekorálni, aminek eredményeképpen a szobám padlója gyakran csupa csillámpor. Múltkor például szereztem egy balalajkát (húros hangszer – a szerk.). Leszedtem a húrjait, lefestettem és pomponokat tettem rá. Az alkotás számomra egy olyan dolog, aminek nincsenek határai, az önkifejezés része is. És e mellett itt van most már a programozás is, ami nekem ugyanúgy egy művészeti alkotás érzést ad.  

balalajka A balalajka

 

Nálam az egész programozás három éve jött. Akkor kezdtem a 0. évfolyamot a suliban. Nyelvi előkészítő volt. Én akkor már elég jól tudtam angolul, így pár hónap után nagyon unatkoztam. És rá kellett jönnöm, hogy nagyon utálok unatkozni, úgyhogy mindent csináltam. Porszívóztam, egy nap alatt 400 oldalas könyveket olvastam el… Anya ekkor mondta, hogy van egy ingyenes lehetőség a Skoolnál, hogy megismerkedjek a kódolással. Én meg úgy voltam vele, hogy végül is, miért ne?

A családomban a tech befolyás amúgy megvolt, de én író akartam lenni. Apukám és a bátyám is villamosmérnök, és csak ilyenekről beszélnek otthon. Engem viszont ez nem érdekelt. Talán kicsit “csak azért sem”. Aztán jött ez a Skoolos lehetőség a Prezinél és amit ott csináltunk, azt nagyon-nagyon szerettem!

Emlékszem, amikor először mentem, nagyon izgultam! Két hónapon át jártunk oda, hetente kétszer. Processinget (processing programozási nyelvet – a szerk.) tanultunk, és az első órán én csináltam egy pong játékot, ami életem nagy sikere volt!

pong A pong játék

 

Az nagyon jó volt, hogy mindig voltak olyan mentorok, akik nagy cégeknél dolgoznak, és ez a szakterületük. Bármit kérdezhettem tőlük, soha nem kellett azt éreznem, hogy “jajj, én hülye vagyok”. Volt olyan is, amikor azt, mondták, hogy “ezt én sem tudom, találjuk meg együtt a megoldást!” Nagyon nyitott helyzet volt, így sokkal szívesebben mertem felvállalni azt, hogy valamit nem tudok. Pedig amúgy ezt nagyon nem szeretem, sokszor félek attól, hogy “jajj, de nehogy butaságot kérdezzek”.

Itt viszont mindig jó volt az, hogy bármit kérdezhettem, mindig nagyon kedvesek voltak.  

A végén pedig már Pythont (a Python egy általános célú, magas szintű programozási nyelv – a szerk.) kezdtek nekem tanítani, mert látták, hogy szeretném is, meg menne is.

A Prezis Skool foglalkozás után aztán elmentem egy creative writing táborba, mert akkor még úgy voltam vele, hogy “Jó, akkor a programozás lesz a munkám, hogy anyáék megnyugodjanak, de mellette író leszek.” Utána viszont minden megváltozott. A Skooltól is sok lehetőséget kaptam. Voltam egy két napos data science boot campben (az adattudomány ma az egyik legkiemeltebb ága az infomatikának – a szerk.), aztán minden programnyelvbe belecsippentettem kicsit, meg lego robotoztam is. 

Varga Eszti _Fotor Robotozás közben :)

 

A táborban megismerkedtem Beával (Südi Bea, szintén Skoolos lány – a szerk.), akivel azóta is nagyon jóban vagyunk! A Skoolos programokon meg ezekben a táborokban az is nagyon jó, hogy egy csomó mindent meg lehet beszélni a lányokkal, mert ugyanazokkal a problémákkal találkozunk. Bea most jelentkezett a BME-re és én pedig mechatronika szakra készülök. A programozásban én azt szeretem legjobban, hogy számomra ugyanúgy egy művészeti alkotás érzést ad, mint amikor a balalajkát dekorálom ki. És azért szeretem legjobban a robotikát, mert ott is létrehozok, megalkotok valamit! Nekem ez zseniális élmény! 

És végre egy olyan dolog, amiben a két fő oldalam egyszerre élhet.

A logikus, komoly és a kreatív, alkotó. Bár a tanáromat imádtam, a fizikaóra egy szenvedés volt korábban. A Skoolos programok óta viszont nagyon megszerettem a fizikás, természettudományos dolgokat is. A kedvenc viccem mostanában az, hogy “Mit mondott a tirex az allosaurosznak?” Semmit, mert két különböző korban életek :) Talán nem véletlen, hogy a barátaim kevésbé élvezik a humoromat. :)

Most épp egy saját robotkaron dolgozom. Én rakom össze egy szettből, van benne 4 góliátelem, érzékelőket szerelek rá, amik 9 szabadságfokot tudnak generálni, majd az infót Bluetoothon átküldik egy Raspberry Pi-ba (bankkártya méretű, oktatási célokra fejlesztett számítógép – a szerk.). Ilyenekkel töltöm az időm mostanság.

robotkar varga eszti_Fotor És a robotkar

 

És azért az írás is megmaradt, nem is szeretném teljesen elengedni. Van egy blogom, mindenféléről írok, ami épp eszembe jut. Ez is valahogy annak a része, hogy nyitottabb lettem, nem csak a programozás iránt, hanem a személyiségem is.

A Skool programokon pedig most már mentorként veszek részt. Szívből hálás vagyok, mert annyi lehetőséget kaptam! Az nagyon felemelő érzés, hogy így visszaadhatok. És jó érzés az is, hogy más megbízik bennem és elmondja, hogy mit nem ért vagy hol akadt el. Nekem ezzel meg kellett küzdenem.

Én nem érzem magam zseninek. Kiemelkedőnek lenni mindig kemény munka számomra. De rájöttem, hogy nem is kell zseninek lennem. Nem kell, hogy a legjobb legyek, elég, ha magamból a legjobbat adom. Lehet, hogy keményebben kell dolgozni, de megéri, mert inkább csinálok olyat, amit igazán szeretek, minthogy a könnyebb utat válasszam.

Az alkotás és a programozás pedig az, amit igazán szenvedélyesen szeretek!

Egy ideig kerestem, hogy kit mondhatnék példaképnek, de rá kellett jönnöm, hogy nem akarok olyan lenni, mint mások. Mindenkiben tudok találni legalább egy olyan dolgot, amiért felnézek rá, és mindenkitől tudok legalább egy dolgot tanulni, főleg, ha látom, hogy megküzd azzal, amit csinál. De nem akarok olyan lenni, mint valaki más és nem is szeretnék olyan pályát, mint amilyen valakinek már volt. Mert hiszek abban, hogy mindent szenvedéllyel kell csinálni és számomra más tud szenvedélyes lenni, mint bárki másnak. És ez szerintem mindenkire igaz.

 

Szerintünk is. :) Köszönjük Eszti és csak így tovább!


 

Érdekelnek a Skoolos lányok történetei?

Olvasd el Názer LiliKlement DeaSüdi Bea és Bugir Zsófi történetét!

Szívesen megosztanád a sajátodat?

Írj nekünk!  Kattints ide, itt minden információt megtalálsz! :)