Ismét az NNG székházban navigáltak a lányok

2015. 12. 21.
November 14-én szombaton ismét az NNG-nél tölthettünk egy szuper vidám és Scratchben gazdag napot. És ha már az NNG-nél jártuk, belecsempésztük a játékokba a navigációt és térképeket is. Utakat rajzoltunk, az autók mozgását programoztuk le, és aki a helyes úton tudta tartani járművét, végül ejuthatott egy koncertre is. Minden játék egészen egyedi lett, a lányok nem csak kódolói tehetségükkel kápráztattak el minket, hanem grafikus-énjükkel is, mivel ők rajzolták meg a játék környezetét is.
IMG_2905
Persze nem csak programoztunk. Ebéd után körbeutaztuk a világot, bekukkantottunk Európa, Asztrália és az Egyesült Államok több fontos nagyvárosába is – vagy legalábbis megcsodáltuk az NNG városnevekkel felruházott tárgyalóit, bepillantást nyerhettünk abba, hogyan, milyen munkakörnzezetben dolgoznak az NNG munkatársai. A játékterem és a hatalmas babzsákok minden kétséget kizáróan a túra legsikeresebb állomásai voltak.
A nap végén bemutattuk a szülőknek az alkotásokat, majd a lányok az NNG és a Skool szuper ki ajándékcsomagjaival, a saját alkotásukkal, és ahogy mi láttuk és reméljük, rengeteg jó emlékkel és néhány új baráttal távoztak.

A nap során az oktatói részről Takács Gábor, az NNG részéről pedig Schenk Andrea volt a főnavigátorunk, de persze mindenki elveszett volna a szuper mentrocsapatunk nélkül. Úgyhogy ezúton is nagyon köszönjük nekik ezt az élménydús napot!

NNG foglalkozás csoportkép