06 70 451 7867
hello@skool.org.hu

Rolling Office

Küldetésünk, hogy minél több gyermeknek lehetőséget teremtsünk, hogy életpályájukat megváltoztathassák, valamint olyan érthető, közérdekű információkat adni pedagógusok és szülők számára, amely közelebb hozza hozzájuk a műszaki, technológiai cégek világát.
A program kiemelt célja, hogy a fiatalokhoz házhoz vigyük a ipar, ezen belül a műszaki és technológiai cégek hangulatát, megmutatni, hogy ez a szektor mindenki számára elérhető karrierlehetőségeket kínál, valamint inspirálni és bátorítani a gyerekeket a technológia alkotó használatára.

Mindezt úgy, hogy a foglalkozásokon technológiai cégek önkéntesei segítik az informálást, így téve még hitelesebbé az átadott tudást.

Program modulok

Játékfejlesztő műhelyfoglalkozás

5-8. évfolyam diákjainak, 15 fő, (120 perc)

A műhelyfoglalkozás során a játékokból ismert világok és karakterek segítségével mutatjuk meg a fiataloknak a programozás alapjait, miközben elkészítik saját játékukat Scratch-ben.

A foglalkozás célja a gyerekek bevezetése a technológia világába, érdeklődésük és önbizalmuk növelése a technológia terén. A részvételhez nincs szükség korábbi programozási tapasztalatra. Az oktató munkáját a tech cégektől érkező mentorok segítik, ami jelentősen gyorsítja és hatékonyabbá teszi a tanulási folyamatot. Használt eszköz a Scratch, ami egy internetről ingyenesen letölthető, magyar nyelvű szoftver, amely offline is használható, így a résztvevők otthon is tudják folytatni az alkotást.

Módszertani tréning tanároknak

tanárok, 10 fő, (120 perc, párhuzamosan a játékfejlesztő műhelyfoglalkozással)

A kétórás ízelítő tréningen a kifejezetten gyerekek számára kifejlesztett programozási környezetben (Scratch) keresztül mutatjuk meg a tanároknak, hogy hogyan tudják támogatni a technológia iránt érdeklődő tanulókat és milyen eszközökkel tudják növelni a fiatalok érdeklődését a technológiai alkotás iránt. A tréning célja a tanárok IKT (információs és kommunikációs technológiák) módszertani palettájának bővítése, amit akár saját tárgyuk keretében, akár témahetek projektjeiben hasznosítani is tudnak.

Programozd át a jövődet! – Pályaorientációs beszélgetés és tech fair

9-12. évfolyam diákjainak, 30 fő, (120 perc)

A foglalkozáson tech cégeknél dolgozó szakemberek mesélnek munkájukról, a technológia világáról, előnyökről és kihívásokról, valamint a munkahelyeken töltött hétköznapokról. Ehhez egy modern tech irodaként berendezett prezentációs utánfutót viszünk magunkkal, így a fiatalok közvetlen élményt szerezhetnek arról, hogyan is néz ki a technológia világa a mindennapokban. Az élményalapú foglalkozás és beszélgetés célja, hogy megmutassuk a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy milyen izgalmas továbbtanulási és karrierlehetőségeket kínál a tech szektor.

Rendhagyó szülői

szülőknek, tanároknak 30 fő (60 perc)

Milyen (munka)lehetőségek vannak a tech szektorban? Miért fontos és miért érdemes programozni tanulni? Merre induljak, ha a gyerekemet érdekli az informatika? Többek között ezekre a kérdésekre adunk választ a szülőkkel tartandó rendhagyó beszélgetésen, ahol a tech világával, továbbtanulással, elhelyezkedéssel kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ az érdeklődők.

Digitális jártasság szülőknek, avagy hogyan készítsem fel a gyermekemet a digitális világban való jelenlétre?

szülőknek, tanároknak 30 fő (60 perc)

A Facebook szakemberei  összeállították a Digitális jártasság könyvtárat, melyet a Skool & Facebook együttműködésében most a szülők is megismerhetnek. Workshopunkon interaktív feladatok mentén olyan témákkal foglalkozunk, mint a személyes adatok védelme, közösségi média és megosztások, online jelenlét.

Együttműködő partnerek jelentkezését várjuk az ország legizgalmasabb tech utánfutójának fogadásához!

A Skool útnak indította szupermenő tech utánfutóját, hogy minél több fiatalhoz házhoz vigyük a technológiai cégek hangulatát. Az egynapos program során guruló irodánkban megtapasztalhatják, milyen színes és izgalmas a technológia világa. Küldetésünk, hogy lehetőséget adjunk a hátrányos helyzetű gyermekek számára is, hogy életpályájukat megváltoztathassák.

Olyan iskolák, könyvtárak, gyermekekkel foglalkozó szervezetek jelentkezését várjuk, akik szívesen fogadnak egy 5-6 órás program keretén belül az utánfutót, az oktatóinkat és tech szektorból érkező önkéntes szakmabelieket.

Ha a te szervezeted is szeretne részt venni a programban, kérlek az alábbiakat gondold át a jelentkezéskor:

Amit a Skool biztosít:

  • Az utánfutó helyszínre szállítását
  • Játékfejlesztő műhelyfoglalkozás, 5-8. évfolyamos diákoknak (Csoportonként max. 15 fő)
  • “Programozd át a jövődet!” – Pályaorientációs beszélgetés a tech szakma dolgozóival (max. 25 fő)
  • Módszertani tréning tanároknak: Gamification Scratch-el minden tanórára (max. 15 fő)
  • Kötetlen beszélgetés a témában az érdeklődő szülőkkel

Amit a helyi szervezetetektől várunk:

  • A résztvevő diákok és tanárok, valamint szülők értesítése a programról, toborzás
  • A helyszín biztosítása (wifi, áram, utánfutó elhelyezéséhez ideális tér)
  • Egy fő szervező kijelölése a ti szervezetetekből, aki részt vesz a program megvalósításában az esemény alatt
  • Anyagi hozzájárulás

Helyszínek, ahol már jártunk

Békéscsaba

Hódmezővásárhely

Dunaújváros