Biró Júlia

Bíró Júlia. vagyok. Contentful, Infrastruktúra mérnök/Reliability Engineer.

A szerelem hobbim programozás tanítása olyanoknak, akik még sose programoztak előtte, és sose gondolták, hogy fognak. Tanítottam már kislányokat, nagylányokat, művészet hallgatókat egyetemen.

Mi a te szupererőd?

A szupererőm, hogy nem félek kérdezni. Nem félek kérdezni, ha nem tudok valamit, vagy nem vagyok benne biztos, hogy jól értem-e. Nem félek megkérdőjelezni döntéseket, vagy hogy a jó problémán dolgozunk-e, hogy nem lehetne-e máshogy megcsinálni, és ha igen, akkor miért pont úgy csináljuk, ahogy. A kedvenc kérdésem: what is the problem you are trying to solve?

Mi szerettél volna lenni?

Mi az, amivel nap, mint nap foglalkozol a munkahelyeden?

Az munkám az, hogy “mindig minden működjön”.

Ez alapvetően jó sok szervezés. Egy internetes szolgáltatás (mint pl a Facebook) mögött sokszáz számítógépen sokezer program fut, és működik együtt, és ezeket kell összehangolni. Ehhez sok-sok segédprogramot használok: ezek felügyelik a futó programokat, installálják az új verziókat, figyelik a hibákat, jeleznek, ha valami nagyon nem működik. Én pedig ezeket a szervező segédprogramokat állítom be, hogy jól végezzék a dolgukat. Ha minden pöpec, akkor az egész nagy rendszer magától tökéletesen működik, anélkül, hogy egy embernek figyelnie vagy irányítania kéne. Az egész kicsit olyan, mint SimCity-t játszani, csak én mindent programokkal csinálok 🙂

Ezen kívül azzal is foglalkozom, hogy a fejlesztők hogyan tudnak jól együttműködni ezekkel a rendszerekkel, és egymással is. Pl mit hogyan csináljanak, ha kiderül, hogy valami nagyon nem működik.

Mit gondolsz, mi ennek az iparágnak a legnagyobb vonzereje? És mik a leghamisabb mítoszok?

Két dolgot emelnék ki. A fontosabbik az autonóm, kreatív munkavégzés csapatban. MInden nap új dolgokat tanulok, és minden nap létrehozok valami újat már meglévő elemekből. Ugyanakkor nagy szabadságom van abban, hogy hogyan dolgozom, sőt, még abban is, hogy min. Ráadásul mindez csapatban történik, együtt hozzuk létre a megoldásokat, a sokféle nézőpont és tapasztalat összeadódik. A munkám sosem unalmas, az tuti. Ha azzá válik, az a biztos jele annak, hogy a feladat automatizálható, és kell írni egy programot rá:) A másik vonzereje az iparágnak, hogy hiányszakma, ahol a hozzáadott emberi munka a legértékesebb. Emiatt a tech munkahelyek közül sok nagyon jó munkahely – jó a fizetés, nagy a rugalmasság, sok cégen belüli támogatás van arra, hogy a dolgok jól működjenek. Jó dolog olyan helyen dolgozni, ahol jó a kávé. kutyák szaladgálnak, az emberek nyugodtan otthon tudnak maradni a beteg gyerekükkel, és egy manager segíti azt, hogy a csapat jól működjön.

A leghamisabb mítosz szerintem: csak az lehet jó informatikus, aki matekzsenki, és aki éjjel-nappal csak programozással foglalkozik, és más nem is érdekli.

Szerinted melyik lesz a következő évek meghatározó technológiája, és miért?

A gépi tanulás. Az általunk használt szolgáltatások és kütyük képesek lesznek megtanulni a használati mintázatainkat, és szinte intelligensen segíteni minket. A telefonom már most szól, amikor mennem kéne aludni. A termosztát megtanulja, hogy melyik nap mikor jön haza a család és aszerint állítja be a fűtést. A google tudja, hogy korábban el kéne indulom a munkahelyemről, ha a szokásos útvonalon odaérjek a jógaórámra, mert a metró késik. A Spotify tudja, hogy milyen zenét szeretek, és azt ajánlja (és igen, a facebook is tudja, hogy jógázom, ezért jóganadrágokat hirdet nekem).

Reálisnak tartod, hogy kialakul egy virtuális valóságtér, ahol éljük az életünket? Ha reálisnak tartod, hogyan képzeled el és milyen érzéseket vált ki belőled? Ha nem, akkor miért nem?

Attól függ, mit értünk virtuális valóságtér alatt. A facebook és egyéb közösségi médiák már most virtuális térként működnek, és saját valóságuk van: más dolgok fontosak az egyes terekben, még a viselkedési szabályok is mások. Pl napokon keresztül folytatunk beszélgetéseket többen, több országból, sokszor idegenek. Ugyanakkor szerintem a személyes kapcsolatokat teljesen ez nem fogja kiváltani, inkább kiegészíteni. Egészen másfajta minőségű együttlét, figyelem jellemez egy személyes beszélgetést. Több időt, energiát igényel, de többet is ad. A virtuális tér az olyan, mint megnézni egy sorozatot a tévében, ehhez képest a személyes kapcsolat olyan, mint elmenni egy színházba, és 400an együtt, egyszerre letaglózódni.

Hogyan fog változni a tanulás és tudásmegosztás a technológia hatására?

A legfontosabb szerintem az, hogy egyre nagyobb lesz az önálló tanulás fontossága. Egyrészt egyre könnyebben hozzáférhető a tudás, nem hogy az egyetemig, a könyvtárig se kell elmenni, hogy az ember egyetemi szintű tudást szerezzen egy témakörben. Másrészt, a szükséges tudás gyorsan változik, ezért muszáj folyamatosan tanulnunk, mindenkinek kicsit mást. Ma már nem működik az, hogy elmegyek egy egyetemre, ahol 5 éven keresztül a fejembe töltenek valamit, és az a következő 50 évben érvényes lesz, és a diploma garantálja ezt. Amikor elkezdek tanulni, nem lehet tudni, hogy a teljes meglévő tudásnak melyik szelete lesz releváns, mire befejezem. Viszont ezzel együtt sajnos az is elmúlik, hogy elég legyen “csak” 12-15 évet tanulni. Nyugdíjas korig állandóan kell majd új dolgokat tanulnunk, és újra meg újra át kell éljük a frusztrációt, hogy “ezt még nem értem, és ez még nem megy”.

Viszont folyamatosan tudunk fejlődni (nem kell várni, amíg a cég befizet a fejtágításra), és sokszor átélhetjük annak örömét is, hogy valami újra vagyunk képesek.

Szerinted milyen lesz a 2030-es években a modern oktatás?

Sok projektmunka, sok csapatmunka. Fókusz az outcome-on és nem az outputon (eg meg tudok tervezni egy faházat, ahelyett, hogy megcsináltam 3 oldal matekpéldát). Tantárgyak helyett készségek fejlesztése. Sok autonómia és egyénre szabás abban, hogy kinek miből mit érdemes megtanulni. És nagy nagy hangsúly az egyéni tanuláson, a saját projekteken, amikhez saját maga találja meg az egyén vagy a csapat az információt, az eszközöket. Technológiai szempontból sok lesz az online forrás, a tutorialok, a pici, konkrét feladatok megoldását megmutató oktatóanyag. Fontos lesz kommunikálni arról, amit megtanultunk, és akár kicsi eredményekről is publikálni (itt van ez a 3 kicsi dolog, amiről le van írva, hogy hogyan működik, és én összeraktam belőle egy negyediket, ami ezt és ezt csinálja).

Te magad kit tekintesz példaképnek, honnan merítesz inspirációt?

Lyndsey Scott mindig emlékeztet arra, hogy nem kell csak egyfélének lennünk. Lehet több szenvedélyünk, és úgy is lehet kiemelkedőt alkotni. Lehetünk szépek ÉS okosak, és nem kell egyetlen fajta skatulyába beilleszkednünk. Az elmúlt években szerencsém volt találkozni jópár lánnyal és nővel, akik maguknál sokkal nagyobb dolgokat indítottak el. Ilyen a Skool is, de ilyen pl Czapári Dóri, aki a Django Girlst “importálta”, és ennek nyomán ma mér többen szaladgálnak az országban, akiknek a Django Girlsben kezdődött az informatikai karrierje. Ilyenkor mindig azt érzem, hogy ha kicsiben is, de lehet elérni változást.

Mi a legnagyobb büszkeséged tech szakemberként?

Az, amikor azt látom, hogy az általam javasolt változtatásokat sokan átveszik, és használják. A munkám nagyobbik része nem kód, hanem process, viselkedési mintázat.

Ha csak egy tanácsot adhatnál a lányoknak egy sikeres tech karrier elindításához, mi lenne az?

Ha élvezed, akkor itt a helyed.

Hajlamosak vagyunk a mások tudását felülértékelni, a magunkét meg alul. De ez torz. Amit nem értünk, az olyan, mint a varázslat – pedig az is csak egy darab tudás, ami még nincs a birtokunkban, de lehet. Amit meg tudunk, arról azt hisszük, hogy mindenki tudja, pedig nem. Teljesen kezdőként is létre lehet hozni olyasmit, ami másnak értékes.